Kivétel és szabály

Dr. K. T. tanár úrnak
Kivétel és szabály
A mindennapi tudat működése
Alfa: Első beszélgetésünk tárgya egy közmondás lesz. Részben azért, mert nem szeretném Önt rögtön az elején elriasztani definíciók és logikai formulák halmozásával, részben azért, mert tárgyunk, vagy legalábbis tárgyunk egyik oldala, a mindennapi tudat, olyan egyszerűnek és közismertnek tűnhet, hogy szükségesnek látom egy példán bemutatni: a látszólag legegyszerűbb dolgokban is érdekes és messzire vezető összefüggéseket fedezhetünk fel, ha azokat behatóan elemezzük.
Omega: Rendben, én is így látom.
Alfa: Példa közmondásunk legyen a következő: „A kivétel erősíti a szabályt.” Bizonyára már régebben észrevette, hogy ez a gondolat közel sem érződik olyan nyilvánvaló igazságnak, mint a közmondások többsége. Például: ki korán kel, aranyat lel; vagy: aki szelet vet, vihart arat – itt minden egyszerű és világos, még ha tudjuk is, hogy a közölt „igazság” bizonyára csak történelmileg korlátozott érvényű, azaz a valóságot csak bizonyos társadalmakban és csak bizonyos társadalmi csoportok szempontjából tükrözi helyesen.
Omega: Valóban, ez „a kivétel erősíti a szabályt” mintha durván ellentmondana a józan észnek. Attól higgyünk jobban egy szabálynak, hogy látunk eseteket, mikor nem teljesül? Ha például Newton annak idején, mikor a legenda szerint az almáskertben nézelődött, azt tapasztalta volna, hogy az almák bizonyos fajtái fölfelé esnek, ettől hamarabb felismerte volna a gravitáció törvényét? Úgy látszik, itt valami kínos értelmetlenséggel állunk szemben.
Alfa: Igen, de gondolom, Ön természetesen már sejti, hogy ez nem így van – nyilván nem hoztam volna példának az idézett mondást, ha nem lenne valami trükk elrejtve a látszólagos értelmetlenség mögött. Ez már csak azért is valószínű, mert a mondás általánosan elterjedt, azaz társadalmilag létezik. És valaminek a létezése nagyon kemény dolog – ha nem vesszük figyelembe, az mindig visszaüt előbb-utóbb. Egy társadalmilag elfogadott és használt kijelentésnek mindig van érvényes és logikailag meghatározható valóságtartalma, ha nem is szükségképp ugyanaz, mint amit használói neki tulajdonítanak. Azt viszont el kell ismernünk, hogy a használók által érzett tartalom és az objektív tartalom eltérhet egymástól, hiszen nincs eleve adott garancia az egybeesésükre.
Omega: Igen, ezért épp azt a tényezőt nem hanyagolhatjuk el, amely a szóban forgó kijelentést a valósággal összeköti: azoknak az embereknek a tudatát, akik használják a kijelentést, hogy vele egy valóságos összefüggést a saját szemléletükön belül kifejezzenek.
Alfa: Megpróbálom véleményem egy rövid történettel alátámasztani. Gondolom, ismeri a viccet, mikor a félszemű Big Billnek egy kocsmai csetepatéban kilövik a meglévő szemét, mire ő elégedetten felkiált: Ez az, fiúk, mindig a lámpát először! Nos, Big Bill kijelentése nyilván értelmetlen, ha elvonatkoztatjuk saját állapotától, hiszen a lámpa tovább ég. De számunkra, akik a viccet halljuk, ugyanez a mondat logikus és érvényes valóságtartalommal bír: azzal hogy Big Bill megvakult, azt hiszi, hogy a lámpa aludt el.
Omega: Valóban, egy kijelentés valóságtartalma alatt gondolatmenetünk e pontján két dolgot érthetünk. Az egyik az, amit akkor kapunk, ha a kijelentést közvetlenül a valóságra vonatkoztatjuk, mint rögzítését egy valóságos ténynek. Ez a fajta valóságtartalom részben vagy egészben hamis lehet, mint például Big Billnél. A másik fajta valóságtartalmat viszont akkor kapjuk, mikor megállapítjuk, hogy az illető személy vagy csoport miért tette ezt és éppen ezt a kijelentést. Ez utóbbi mindig létezik, bár természetesen nem mindig ismerjük fel, hiszen ha a kijelentést a valóságban megtették, akkor szükségképp van neki valami objektív meghatározottsága, mint minden más ténynek.
Alfa: Így van, világos azonban ugyanakkor, hogy amikor mi egy kijelentés e második tartalmát a saját megismerési szintünkön feltárjuk és megfogalmazzuk, akkor megfogalmazásunk a saját szintünkön elsődleges valóságtartalommal bír: egy magasabb megismerési szinten valaki éppúgy rákérdezhet, hogy mi miért ezt és éppen ezt a második valóságtartalmat ismertük fel az illető kijelentésben. A kétféle valóság értelmezése tehát mindig viszonylagos, de ez nem lehet akadálya annak, hogy egy adott szinten egyértelműen megkülönböztessük őket.
Omega: Rendben, de térjünk vissza most a példának választott közmondásunkhoz.
Alfa: Ha Önnek ebben a pillanatban módjában állna csendben leülni és gondolkodni, minden bizonnyal magától rájönne milyen irányban kell keresnünk először a közmondás elsődleges valóságát. Az irány ugyanis nyilvánvaló, hiszen a közmondások a mindennapi élet jelenségei közötti összefüggéseket tükröznek a mindennapi ember tudatában. Itt kénytelen vagyok definiálatlan fogalmakkal dolgozni, de remélem, ezek a fogalmak elég közismertek ahhoz, hogy ne okozzak Önnek félreértést velük. Mi a jellemző a kivétel és szabály viszonyára a mindennapi életben? Halmozhatnám a példákat, de a mindennapi tudatnak mindenesetre az a véleménye, hogy minden szabály alól van kivétel. Ez a mindennapi életben igen nagy eséllyel teljesül is. Mégis hozok egy példát: gondoljunk a már érintett gravitáció törvényére, amelynek a mindennapi jelenségek körében körülbelül az felel meg, hogy a testek, ha a levegőben elengedik őket, maguktól lefelé mozognak. A mindennapi életben ugyanis nincs olyan fogalom, hogy távolság második hatványa, és így tovább; a mindennapi élet a valóság közvetlenül észlelhető szintjével dolgozik. Nos, ha elképzelte ezt a mindennapi gravitációs törvényt, akkor képzeljen mellé egy mindennapi léggömböt, és a közhely máris igazolódott.
Omega: Igen, de akkor miért állítja mégis a közmondás, hogy a kivétel a szabályt erősíti, és miért nem elégszik meg annak közlésével, hogy kivétel mindig van?
Alfa: Az ilyen letisztult népi bölcsességekben minden egyes szó pontos és nem elhanyagolható jelentést hordoz, tehát példamondatunkat többnek kell tekintenünk, mint egy tény egyszerű lerögzítésének. Már maga a kifejezés, hogy „erősíti”, arra utal, hogy itt értékítélettel van dolgunk. Az a szabály az „erős”, amely alól van kivétel. Vagy más oldalról: ha egy szabály kivétel nélkül mindig igaz, akkor az relatíve „gyenge”, akkor abban már van valami gyanús – ami teljesen érthető is, hiszen mint már tudjuk, a gyakorlatban nagy eséllyel minden szabály alól vannak kivételek.
Omega: Ezzel nagyon egyetértek, mert a mindig pontosan teljesülő szabály emiatt bizonyára nem érvényesíthető a gyakorlatban. Az csak valami öncélú absztrakció lehet – ha a gyakorlatban is előfordulna, volnának alóla kivételek is. A kivétel itt kapcsolódási pont a gyakorlathoz, olyan pont, ahol a szabály pillanatnyi használhatatlansága a maga realitásával egyben megmutatja a lehetőségét annak, hogy más reális helyzetekben alkalmazása egyáltalán szóba jöhet.
Alfa: Örülök, hogy így egyetértünk ebben. De mi a helyzet akkor, ha kívülre helyezkedünk a mindennapi tudat világán, és a közmondás kijelentését úgy fogjuk fel, mint jelzését a mindennapi tudat egy belső állapotának, vagy külső viszonyának, ahogy Big Bill esetében tettük? Mi, amikor itt a kertben filozofálunk, és ezzel nem a mindennapi tudatunkat működtetjük, jól tudjuk, hogy a kijelentés alapját képező tény – hogy nem létezik szabály kivétel nélkül – csak a mindennapi életben érvényes. A gravitáció törvénye alól nincs kivétel, ha azt a megfelelő tudományos fogalmakkal állítjuk fel.
Omega: Igen de akkor ennek tudatában mit jelent az, hogy a közmondás szerint a kivétel teljes általánosságban erősíti „a” szabályt?
Alfa: Szerintem nem lesz meglepetés Önnek a válasz – a közmondással a mindennapi tudat a gravitáció törvényéhez hasonló tudományos szabályokat kirekeszti az általa elismert szabályok köréből. Elárulva ezzel a mindennapi tudat konzervatív jellegét, amely ellenáll minden olyan kísérletnek, amely a valóság tapasztalati szintjén nem megragadható jelenségekre és összefüggésekre vezetné rá. Közmondásunk azt a tendenciát fejezi ki, hogy a mindennapi tudat féltékenyen őrzi saját korlátait: az első valóság józan logikája mögött a második valóság egy elemének feltárásával máris lelepleztük a fafejűséget, és a bölcs mondás bölcsességében, akár gondolatmenetünk kezdetén, megint kételkednünk kell.
Omega: Ez sajnos valóban így van.
Alfa: Eddig a közmondásnak csak egyik felét elemeztük: azt, amely a kivételre vonatkozik. Szembeállítottuk egymással az olyan szabályokat, amelyek rendelkeznek kivétellel, és az olyanokat, amelyek nem. De a közmondásban az áll, hogy a kivétel a szabályt erősíti, vagyis ami a kivétel tényétől valószínűbbé válik, az a maga részéről eddig is valószínű volt. A felszálló léggömb nem lehetne kivétel, ha a levegőben elengedett tárgyak egyébként össze-vissza, kitüntetett irány nélkül mozognának. Kérdezheti, miért kell így hangsúlyozni egy trivialitást, hiszen amit most mondtam, azt hallgatólagosan eddig is feltételeztük. Csakhogy ebből a trivialitásból egy nagyon lényeges dolog következik: a szabály ugyanis természeténél fogva absztrakció, a szabály kimondása vagy elfogadása mindenképp absztrakcióval járó művelet, természetesen a mindennapi tudatban is.
Omega: Valóban, szó sem lehet arról, hogy a mindennapi tudat az absztrakciókat közvetlenül a gyakorlattal vetné össze!
Alfa: Bizony csúsztattunk egy kicsit annak kimondásával, hogy a kivétel nélküli szabály azért „gyanús”, mert absztrakt lévén a gyakorlatban nem használható; közvetlenül gyakorlati, absztrakcióval nem járó szabály eleve nem létezik. A kivétellel rendelkező szabály éppúgy absztrakt, mint gyanús ellentéte. A közmondás elsődleges tartalma tehát a mindennapi tudat önbecsapásának minősül. Mi viszont ezen a ponton megint joggal kérdezhetjük, hogy akkor mi a kivétel valóságos szerepe a mindennapi tudatnak abban a tevékenységében, amellyel a szabályok között értékelést végez.
Omega: Igen, ez nagyon érdekel engem! A kérdést kissé jobban élére állítva a következőképp fogalmaznám meg: hogy tehetünk különbséget a gyakorlatban használható és nem használható szabályok között, ha azok mind absztrakt jellegűek, és a gyakorlattal közvetlen kapcsolatba nem hozhatók?
Alfa: Egy félreértést jó előre szeretnék itt tisztázni. Ha vulgárisan gondolkodunk, ezt az egész kérdést félresöpörhetjük azzal, hogy bár tudatunkban az absztrakció nem érintkezik a gyakorlattal közvetlenül, de a gyakorlati tevékenység sikere vagy kudarca mégis különböző mértékben igazolja a különböző absztrakt szabályokat, amelyek a tevékenységet a tudatunkban vezérelték. Tehát a helytelen absztrakció helytelen cselekvést eredményez, és a természetes kiválasztódás ismert folyamatában csak a hasznosnak bizonyult szabályok maradnak fenn.
Omega: Igen, de a baj az, hogy ezek a szabályok a tudatunkban mindig összefüggnek egymással, rendszert alkotnak, nem pedig külön-külön csatlakoznak mechanikusan a cselekvésekhez.
Alfa: Ez éppen azért van, mert absztrakt szabályok, nem egyszerűen az ingerekre adott reakciók, mint az állatvilágban. Korántsem az történik, hogy az ember sorra egy sereg lehetséges absztrakciót kipróbál, és aztán megvárja, míg bizonyos választásai életének sikeres fenntartásához, míg mások ennek részleges vagy teljes ellenkezőjéhez vezetnek, és így kiszelektálódnak. Az ember végig absztrakciókkal végzett tudati műveletek eredményeképpen választ a rendelkezésére álló összefüggések között. És tudati műveleteket végezni csak absztrakciókkal lehet, amiket semmilyen szinten nem tudunk közvetlenül a gyakorlattal összevetni abból a célból, hogy hasznosságukról meggyőződjünk. Csak az absztrakt összefüggésrendszer egészének hasznosságáról kapunk visszajelzést közvetett módon, amennyiben az általa vezérelt gyakorlat sikeresnek bizonyul, de nem tudjuk a sikert szabályrendszerünk egyes tagjaihoz hozzárendelni. Mondok egy példát: a jógik meg vannak győződve arról, hogy hasznos testgyakorlataik a prána nevű absztrakció hatásának köszönhetők, mi nyugatiak pedig arról vagyunk meggyőződve, hogy a hajszálerek masszázsa és egyéb orvosi absztrakciók hatásának; bármelyik igaz, a másik nem, és amelyik esetben nem, ott példát látunk arra, hogy a rendszer hasznossága nem igazolja az egyes elemekét.
Omega: Igen, de ha ez valóban így van, akkor hogy tehetünk különbséget hasznos és haszontalan absztrakt szabályok között?
Alfa: Nem fogom most ezt a kérdést kimerítően megválaszolni, csupán egyetlen választási szempontot veszek szemügyre, amely tárgyunkkal kapcsolatban áll. Ön ebből már sejtheti, hogy megint a kivételekhez fogok kilyukadni; de nyilvánvaló, hogy előbbi észrevételünk miatt a kivétel funkciója most nem lehet az, hogy az absztrakt szabályt a közvetlen gyakorlattal kapcsolja össze.
Omega: Hanem akkor mivel?
Alfa: Már tudjuk, hogy minden tudati művelet csak absztrakt fogalmakkal végezhető; nincs tehát más választásunk, mint olyan további absztrakciókat számba venni, melyeket a tudatunkban már létezőnek tételezünk fel. Vagy legalábbis lehetségesnek abban az értelemben, hogy a mindennapi tudat meghaladásával felismerhetők. A mindennapi tudatban is léteznek már elfogadott absztrakciók, hiszen ez a létezés egyik előfeltétele. Most, hogy a kivétel szerepét tisztázzuk, képzeljünk el egy szabályt, amely a megismerés egy adott szintjén nem tartozik bele a mindennapi tudat elfogadott szabályrendszerébe, de annak bizonyos elemeiből további absztrakcióval megkonstruálható.
Omega: Jó. Például tételezzük fel, hogy a mindennapi tudat már elfogadta, hogy az alma és sok egyéb tárgy lefelé mozog, ha a levegőben elengedik, bár néhány más dolog fölfelé, mint például a léggömb, a füst satöbbi.
Alfa: Jó, vegyük ezt a példát, de ez már nem is csupán absztrakt példa, mert például az ókori görögöknek körülbelül ilyen elképzelésük volt, és csak kevesen gondoltak arra, hogy a testek kétféle viselkedését közös szabályba foglalják. A kiválasztott új szabályunk pedig legyen a gravitáció törvényének földi körülményekre megfogalmazott alakja, azaz hogy minden test szabadesésének iránya lefelé mutat. Az ókori görög ezt nem hiszi el, és ha megkérdezzük, miért nem, egyszerűen rámutat a kivételekre. Szerencsére azonban, ha a rá jellemző kíváncsisággal ebbe nem nyugszik bele, hanem kérdezősködni kezd, hogy miért állítottunk ilyen szokatlan dolgot, akkor alkalmunk nyílik új szabályunkat megmagyarázni. Még nagyobb szerencsénkre ehhez nem is kell holmi időgépet igénybe vennünk, mert Archimédesz a magyarázathoz szükséges tételt már a szkeptikus göröggel való találkozásunk előtt felállította. Így emberünk végül, nem mindennapi intelligenciájú klasszikushoz méltó elfogulatlansággal, el is fogadja az általunk javasolt szabályt. De aztán hirtelen a homlokára üt, és azt mondja: Uram, Ön becsapott engem – itt nem egy szabályról van szó, hanem kettőről! Ön nem korrigálta az én szabályomat, hanem egy másikat mondott: az én eredeti szabályom arról beszél, hogyan viselkednek a testek a levegőben, a mindennapi élet körülményei között, az Öné pedig arról, hogyan viselkednének légüres térben, azaz egy konstruált elméleti helyzet körülményei között. Én elfogadom az Ön szabályát, mert eddigi tudásom alapján a helyességét beláttam. Ám az én szabályom ettől még továbbra is érvényes marad. Sőt, most már számomra még érvényesebb, mert az Ön általánosabb szabályával már a kivételeit is meg tudom magyarázni, tehát még biztosabb lehetek abban, hogy eredeti szabályom nemcsak véletlenek összjátékának félreértésén alapul, hanem valóban objektív összefüggést fejez ki.
Omega: Rendben, de akkor úgy gondolom, hogy az iménti kis történetből kettős tanulságot vonhatunk le.
Alfa: Így van! Megengedve a kilépést a mindennapi tudat elfogadott szabályai közül, számunkra a kivétel közvetlenül nem azt a szabályt erősíti, ami alól kivétel, hanem azt, amelyet a szabály túllépésével, egy további absztrakcióval nyerünk. A tudománytörténetből jól ismert, hogy ezt az összefüggést, mint irányelvet, gyakran használták is új szabályok konstruálásakor. Másrészt viszont tudjuk, hogy a mindennapi tudat nem így jár el: ő a kivételeket már elfogadott szabályainak megerősítésére használja, abban a folyamatban, amelyben nap mint nap meggyőződik absztrakt szabályainak használhatóságáról. Itt a másik tanulság: a görög az új szabály belátása után visszamenőleg megerősítve látta régi, a mindennapi absztrakciók szintjén felismert szabályát is.
Omega: És ebben igaza is volt, hiszen ezen a szinten is elkerülhetetlenül absztrakciókkal van dolgunk, és így elvileg nincs kizárva, hogy a régi szabályaink haszontalanok – hogy adott esetben ez nem így van, azt az új szabály létezése valószínűsíti.
Alfa: A mindennapi tudat természetesen mit sem tud minderről. Ő a saját ideológiájában gondolkodik. De mi látjuk: öntudatlanul helyesen jár el, mikor a kivételekkel megerősítve látja szabályait, mert a kivételek ténye, azzal, hogy megerősítette a magasabb absztrakciós szintű szabályt, közvetve megerősítette az eredetit is. Vegyük észre egyébként, hogy éppenséggel nem úgy erősítette meg, hogy a gyakorlati tevékenységgel kapcsolta össze, hanem egy magasabb szintű absztrakcióval! És ez természetesen nem is lehet másképp: hiszen a mindennapi tudat szabályai, miközben vezérlik a mindennapi cselekvést, épp ennek a cselekvésnek a természeti és társadalmi meghatározottságát közvetítik a mindennapi tudat működése által; ez a meghatározottság pedig a mindennapi életet az objektív világ igen távoli szféráival is összeköti, amelyek vele csak az általánosság magas szintjén érintkezhetnek.
Omega: Igen, de ebből az következik, hogy amennyiben a mindennapi tevékenység sikeres, annyiban a mindennapi tudat ilyen szempontból kielégítően működik, és absztrakciói ezért hasznos absztrakciók. A hasznosság kritériuma tehát így általánosan levezetve sem a közvetlen gyakorlat elemeihez kötődik, hanem éppen a magasabb szintű absztrakciókhoz, noha világos, hogy végső soron a gyakorlati tevékenység egészének sikerétől függ.
Alfa: Valóban, mint láttuk, a példának választott közmondás is az általunk vázolt összefüggésre épít, anélkül, hogy a mindennapi tudat, amely kitermelte és elfogadta, ennek az összefüggésnek tudatában volna. Mikor a mindennapi tudat kijelenti: „a kivétel erősíti a szabályt”, ezzel mintegy lefordítja saját nyelvére a következő kijelentést: „Egy absztrakt szabály hasznos volta valószínűbbé válik attól, hogy belőle további absztrakciókkal a kivételeit is értelmező új szabályt nyerhetünk.” A közmondás tehát valóban tartalmaz egy öntudatlan ravaszságot, ahogy sejtettük az elején. Korlátot állít fel, de ugyanezzel az aktussal a korláton belül maradva objektíve helyesen tükröz egy, a korláton túlnyúló összefüggést. A mindennapi tudat folyamatosan megőrzi önmagát, de a megőrzés aktusai olyanok, hogy velük egyben tükrözi a rajta kívüli világ objektív összefüggéseit. Ez az a sajátos mechanizmus, amellyel a mindennapi tudat az objektív világhoz folyamatosan alkalmazkodik.
Omega: Köszönöm a beszélgetést! Alig várom, hogy folytassuk!